Sokszor tapasztalom, hogy egy-egy utazás, vagy egy életperiódus csendesen, mégis elementáris erővel formálja át a gondolkodásomat, és egyszer csak – szinte észrevétlenül – megszületik a tervezőasztalon egy gondolat. Egy olyan finom, mégis kitartó szikra, amely éveken át ott dereng bennem, újra és újra visszakísértve a megéltekhez.
Dél-Koreában töltött időm alatt a helyi életérzés, a korszellem lüktetése és a koreai kulturális örökség egyik leglíraibb jelensége, a moonjar időtlen formavilága úgy ragadott magával, mintha egy rég elfeledett, mégis mélyen ismerős dallamot fedeztem volna fel újra. Akkor tudtam meg, hogy ezzel az élménnyel egyszer még dolgom lesz – hogy visszatér, formát kér magának, és helyet követel a munkáim között.
Ugyanez a sóvár, csendes inspiráció kísértett Edinburgh szürke ködjében is. A gótikus sírkertek, a romok és kolostorok komor, mégis fenséges építészeti világa olyan nyomot hagyott bennem, mintha az idő rétegei szólongatnának: mulandóság és állandóság egymásba fonódó párbeszéde.
A tervek már 2021 nyarán megszülettek, de sokáig nem éreztem magam készen arra, hogy ezt a bensőségesen érlelődő gondolatvilágot az anyag nyelvére ültessem át. Az idei év azonban annyi változást és tisztulást hozott az életemben, hogy négy év elteltével végre meg tudtam fogalmazni, mit is szeretnék igazán létrehozni.
A tárgyaim alapvetően funkcionálisak: a tea és a kávé kultúráját ölelik körül, mégis mindig vágytam arra, hogy az iparművészet használati szerepén túl képzőművészeti értékeket is hordozzanak. Így született meg a KORED vázám – négy év lassú, mély és türelmes érlelésének gyümölcseként.
Tervezői látásmódomról ezúttal sem tudtam lemondani: a kortárs sokszorosító technikák és a tradicionális kerámiakészítés metszéspontján próbáltam egy új minőséget teremteni, ahol múlt és jelen, kézművesség és technológia egymásra hajolva szőnek új történetet.
